Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szombaton az M1 műsorában beszélt részletesen arról, hogy kik és milyen formában fogtak a magyar turisztika nagy reformjához. A legérdekesebb az volt, hogy Guller "fiatal segítői" közt megemlítette Orbán Ráhelt is. Az ügynökség vezetői első alkalommal ismerték el, hogy Orbán Ráhel is segít a stratégiaalkotásban.
A Hírtévé értesülései alapján ez afféle távsegítség lehet. Nekik ugyanis azt mondta a stratégiaalkotásban részt vevő Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök tulajdonosa, hogy "személy szerint Orbán Ráhellel nem egyeztettem erről, ő nem volt bent az egyeztetéseken". Csapodynak amúgy az ellen se lett volna kifogása, ha Orbán részt vett volna. "Egyébként nekem nem lenne semmi kifogásom az ellen, hogy mondjuk amit ő is megtanult az iskolái során, vagy amit látott, azt is elmondja, de mi Guller Zoltánnal dolgozunk, és az ő csapatával" - mondta.
Orbán Ráhel a lausanne-i École Hoteliere Lausanne egyik Executive MBA osztályának hallgatója volt, tehát kétségtelenül képzett a turizmus terén. 2014 decemberében a Facebookon írt arról, hogy „több mint 3 évet dolgozott a szállodaiparban és az idegenforgalom egyéb területein” és valóban ismert, hogy 2012 és 2014 között a Kempinski Hotelen sales menedzserként dolgozott. Gyakori vendége turisztikai rendezvényeknek, a Bocuse d'Or gálán többször is feltűnt.
Az, hogy Orbán Ráhelnek jelentős befolyása van az MTÜ-ben, a turisztikai szakmán belül rég óta nyílt titok.
A turisztikai ügynökség vezetője beszélt róla, hogy a miniszterelnök lánya is részt vesz a stratégiaalkotásban.
A miniszterelnök lánya Lausanne-ból írt a Facebookra arról, hogy mit ért el, miután, mint írja: „ellenzéki pártok és politikusok rajtam keresztül intéztek támadást Édesapám, Magyarország miniszterelnöke ellen”.
Lassan nem csak Mészáros Lőrinc cégeit nem lehet megszámolni, hanem ezeken belül a hotelcégeit sem.