Az elmúlt években számos cikk foglalkozott a Milton Friedman unokája, Patri Friedman által megálmodott, és korábban Peter Thiel által is felkarolt úszó város-koncepcióról, az erős libertáriánus beütéssel összerakott utópiáról. A tervek szerint az óceánokra megépített városok amolyan szuverén városállamok lennének, melyek túlmutatnak a nemzetállamokon.
Tavaly januárban úgy festett, hogy hamarosan el is indulhat az első úszó város kiépítése, mivel az ötletet képviselő Seasteding Intézet bejelentette, hogy együttműködési megállapodást írtak alá Francia Polinézia kormányával. A tervekről akkor mi is részletesebben írtunk, ahogy kitértünk a kritikákra is, azaz hogy sokak szemében az egész koncepció csak egy gigantikus adóelkerülési próbálkozásnak tűnik nagyon gazdag vállalkozók részéről.
Most kiderült, hogy egyelőre nem lesz semmi a projektből, Francia Polinézia kormánya ugyanis felmondta az együttműködést az amerikai székhelyű intézettel. Az eredeti tervek még arról szóltak, hogy Tahiti közelében valósulhat meg az úszó város megépítése, de a helyi lakosok, illetve ellenzéki politikusok tiltakozása miatt a kormány február végén közölte, hogy kiszálltak a megegyezésből.
A kormány szerint a megállapodás eleve csak egy szándéknyilatkozat volt, nem pedig jogilag megkötő dokumentum, és le is járt az egész 2017 végén, megújítani pedig nem fogják. (Radio NZ)