„Gyomorforgató, hányingerkeltő” – mondta Kövér az ellenzéki összefogás lehetőségére

POLITIKA

Kövér László hónapok óta nem volt ekkora formában, Tuzson Bence gödi lakossági fórumán ment brutálisat szerdán. Elmondta, hogy a következő választás tétje nem kevesebb, mint

Magyarország léte,

ugyanis, ha nem a Fidesz nyer,

Magyarország megszűnik.

Az április 8-i választás ezért nemcsak 100 évre szól, de a magyarok mellett lényegében egész Európa jövője szempontjából is döntő fontosságú :DDD

„Jó, hogy Soros nem bírt a vérével” - fejtegette Kövér, szerinte ugyanis így legalább kiderült, hogy micsoda háttérhatalmak mocorognak itt annak érdekében, hogy fellazítsák a nemzetállamokat, a családot, a vallásokat és minden értéket. De Kövér már tudja azt is, mi lesz Soros halála után:

„A küzdelem akkor sem fog véget érni, ha Soros Györgyöt magához hívja Isten egy elbeszélgetésre.”

Méghozzá azért nem fog véget érni a harc, mert valaki más majd átveszi Soros helyét.

A házelnök az ellenzékről is beszélt, azt mondta, a Fidesz egy „IQ-nuku, morálisan zavart ellenzékkel” áll szemben, akiket olyan „bolsevik civil szervezetek” segítenek, mint a Trasparency International. Arról a lehetőségről pedig, hogy az ellenzéki pártok hódmezővásárhelyi mintára összefogjanak Kövér ennyit mondott:

„Gyomorforgató, hányingerkeltő.”

(Magyar Nemzet)