Tarlós István kitüntette Kárász Róbertet magas színvonalú szerkesztői, műsorvezetői munkájáért

Média

„A Fővárosi Önkormányzat nevében szeretném megköszönni Önöknek, hogy napi feladataikat, tudósításaikat, publicisztikáikat, riportjaikat és beszámolóikat a közösségért való cselekvés jegyében, magas szakmai színvonalon látják el és látták el eddig is" - fordult az idei Csengery Antal-díj kitüntettjei felé Tarlós István. Köztük volt a magas színvonalat régóta tartó, sőt mostanában mintha azt még magasabb szintre emelő Kárász Róbert is. 

Az idei top 4:

Az első kettő, amikor váratlanul az Echo TV-vé változatta az ATV-t:

Forrás

Majd megsértődött Szanyira, aki szerint Kárász és a kormány retorikája azonos. 

Forrás

Aztán Dúró Dórával vitatták meg a magyar oktatás helyzetét, és tette helyre a jobbikost, amikor az nem volt elég lelkes Balog Zoltán ötletétől, hogy az óvodákban is legyen mindennapos testnevelés:

Forrás

Aztán levezette, hogy iszonyatosan jól teljesítenek a magyar felsőoktatási intézmények.

Forrás

Ezek persze meg sem közelítik az örök klasszikust:

Forrás

Kárász azt mondta az ATV-nek, hogy az ilyen kitüntetések megerősítik abban, hogy tényleg jól csinálja, amit csinál. 

Forrás

Kárászt a díjátadóra elkísérte az ATV hírigazgatója, Németh Szilárd is, aki be is állt a díjazottak közé. 

Nemcsak Kárász, vehetette át a főváros sajtódíját, hanem a Magyar Katolikus Rádió, Mottl Ágnes, a Hegyvidék Televízió ügyvezető igazgatója, Hlavay Richárd, az Inforádió szerkesztő-műsorvezetője, valamint Nyerges Zoltán Gyula, a Józsefváros újság főszerkesztője, a Józsefvárosi Média Központ szakmai igazgatója kapta. Utóbbi is nagyon megérdemelte.

A Nyerges Zoltán által készített miniszterelnöki interjú kérdései:

Tizenkét évvel ezelőtt Józsefváros még baloldali erődnek számított, azóta itt elég nagyot fordult a világ. Országjáró körútjának első fővárosi állomásaként miért Józsefvárosba látogatott?

Manapság Józsefvárost Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő kerületeként említik. Az itt élők a jövőben is számíthatnak a kormány támogatására?

Nagyot lépett előre a közbiztonság tekintetében Józsefváros az elmúlt években. Azonban a pozitív eredmények mégis veszélybe kerülhetnek. Itt, Józsefvárosban három éve megtapasztalhattuk, hogy mit is jelent az illegális bevándorlás.

Demokráciában élünk, mégis egyre nehezebbnek tűnik, hogy Magyarország magyar ország maradjon, pedig a választók többsége ragaszkodik nemzeti kultúrájához.

Korábban azt nyilatkozta, hogy a választás ünnep. Mit javasol a józsefvárosi választóknak, hogyan ünnepeljenek? Mi a tétje az április 8-ai választásnak?

Kapcsolódó cikkek