Elrabolta egy néző a szögletzászlót, majd bevitte a kezdődkörbe a PL-meccs közben

sport

Kis híján káoszba fulladt a szenvedélyes szurkolóiról ismert londoni West Ham szombati bajnoki meccse, amin hazai pályán 3-0-ra kikaptak a Burnleytől. 

Forrás

A meccs utáni nézői invázió önmagában nem is annyira ritka jelenség, a szenvedő West Ham újabb hazai veresége közben azonban tényleg nagyon ritkán látható jelenetek zajlottak a London Stadiumban, hiszen itt még parti közben történtek az események, melyekről itt látható egy kis kivonat:

Forrás

Miután a Burnley előnybe került a 66. percben, legalább két szurkoló rohant be meccs közben a pályára. Az egyikük odafutott Mark Noblehoz, a csapat veterán legendájához, aki fiatalos lendülettel vitte földre őt. 

A Burnley következő gólja után egy újabb néző szökött be a gyepre. Neki már összetettebb terve volt: odaszaladt, kiszedte az egyik szögletzászlót, majd azt kardként forgatva bevitte a kezdőkörbe.

A harmadik gól után is többen beszaladtak. 

A nézőtéren olyan durva volt a hangulat, hogy a Burnley játékosai meccs közben több olyan gyereket is beengedtek a kispadjukra, akik szorult helyzetbe kerültek a közvetlenül fölöttük lévő lelátórészen. David Sullivant, a hazai csapat társelnökét pedig úgy megtámadták a lelátón, hogy ki kellett menekíteni.

A kiesőzónától már csak 3 pontnyira járó West Ham ezzel a harmadik meccsét vesztette el zsnórban, ezeken 11 gólt kapott és kettőt rúgott.

A West Hamet csak az vigasztalhatja, hogy még mindig az övék a világ messze legklasszabb klubhimnusza:

Forrás

Ugyanez a capella verzióban:

Forrás

(via BBC)