A kampányidőszakra hivatkozva meggondolta magát és mégsem tüntet a Mentődolgozók Szövetsége

Egészségügy

Facebook-oldalán jelentette be a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége, hogy kiszáll a március 24-ére tervezett tüntetés szervezéséből, írja a Népszava. Az érdekvédelmi szervezet döntését azzal indokolta, hogy válaszolt levelükre az egészségügyért felelős államtitkár, így látnak reményt a béremelésekről szóló tárgyalások megkezdésére. Illetve szerintük nem szerencsés kampányidőszakban tüntetni.

"Meggyőződésünk, hogy az országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó kampányidőszak alatt azáltal, hogy teret adunk a politikai pártoknak arra, hogy az egészségügyi dolgozók helyzetét kihasználva saját politikai tőkét kovácsoljanak sztrájk felhívásunkból és a tüntetésből, az nem a mentődolgozók érdekeit szolgálja,"

írják. A megmozdulás másik szervezője Független Egészségügyi Szakszervezet közölte: nem adják fel, egyedül is megrendezik a Kossuth téri tüntetést. A szervezet vezetője, Soós Adrianna a Népszavának elmondta: az államtitkártól kapott leveleket nem tekinti tárgyalási ajánlatnak, hiszen nem tartalmazta, hogy a kormány részéről ki a meghatalmazott, illetve mikor és hol készek az egyeztetésre.