Bár a magyar pesszimista nép hírében állt, mostanra “kigyógyulófélben vagyunk ebből,” mondta Orbán Viktor hétfőn a Nyíregyházi Televíziónak adott hétfői interjújában. A miniszterelnök szerint a változás annak köszönhető, hogy a magyarok látják az ország fejlődését.
“Ezt a lelki fordulatot, vagy a jövő iránti bizalomépítést tartom a legfontosabb dolognak, ami történt velünk az elmúlt nyolc évben,”
tette hozzá.
"Flashmob, vagy micsoda," mondta a miniszterelnök arról a röptalálkozóról, amit a nyíregyházi polgármesterrel közösen tartott a városháza előtt. A helyi ügyek mellett természetesen a bevándorlás követezett. A miniszterelnök kijelentette: „bárkivel vállalom a csatát, azért, hogy megvédjem Magyarországot”.
"Ha nem nemzeti kormány lesz itt Magyarországon, befogják engedni a migránsokat. Először néhány ezret, majd tízezret, aztán százezret,"
mondta Orbán. Hozzátette:
"és ez a nyíregyházaikat sem fogja érintetlenül hagyni. Bizonyára önök is látták, hogy a migránsok nem falvakban laknak, hanem nagyvárosok felé tájékozódnak. Igaz, hogy első helyen Budapest lenne veszélyben, de önök sem úsznák meg."