Kedden hajnalban őrizetbe vette a szlovák rendőrség Antonino Vadalát, akit a nemrég meggyilkolt tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak többször említett utolsó, a szervezett bűnözés a szlovák kormány közötti kapcsolatot feldolgozó cikkében. Nemcsak Vadalát, 16 másik embert is elfogtak.
Vadalát egyszer már őrizetbe vették március elsején, de aztán kiengedték. A parameter.sk szerint kedden egy európai elfogatóparancs alapján akcióztak a rendőrök, a főügyészség szóvivőjének a tájékoztatása alapján az európai elfogatóparancsot Olaszországban, egy nemzetközi bűnszervezet által elkövetett kábítószeres bűncselekménnyel kapcsolatban adták ki.
Antonino Vadala Szlovákiában leginkább a mezőgazdaságban és az ingatlanpiacon üzletel, de nemrég indított be egy államilag támogatott naperőművet is. Jan Kuciak befejezetlen cikkében arról írt, hogy Antonino Vadala együttműködött a Ndrangheta nevű olasz bűnszervezettel, amikor egy konkurens bandatagot meggyilkoló maffiózónak segített az elrejtőzésben.
Vadala korábban együtt élt Mária Troškovával (Robert Fico kormányfő asszisztense), és együtt vállalkozott Slavomír Jasaň-nyal, aki a kormány biztonsági tanácsát vezető Viliam Jasaň fia. A botrány kirobbanásakor Trošková és Jasaň is lemondtak posztjukról, az újságíró meggyilkolása miatt kirobbant kormányválsága azóta elsodorta Fico egyik legerősebb szövetségesét, Robert Kaliňák belügyminisztert,
Hétfőn a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze hétfőn feljelentést tett Robert Kaliňák lemondott belügyminiszter és több magas beosztású rendőrtiszt ellen. Jaromír Čižnár főügyész döntése szerint a büntetőeljárás lehető legnagyobb fokú objektivitásának megőrzése érdekében a bűnügyet közvetlenül a szlovák Főügyészség ügyésze fogja vizsgálni.
Tízezrek vonultak utcára Ján Kuciak meggyilkolása miatt Pozsonyban. Főnöke szerint az ügy miatt előrehozott választások lesznek, de ez nem biztos, hogy jót tesz majd a nyomozásnak.
„A cikk vége hiányzik, szerzője nem tudta befejezni, mert meggyilkolták.” Olasz maffia, vezető politikusok, szétlopott uniós támogatások.
Ján Kuciak arról írt, hogy a férfi az olasz maffia tagja, és a kormánypárt politikusaival is kapcsolata volt.