Fent látható az országos pártlistás szavazólap mintája, amelyet jóváhagyott ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
A szavazólapon 23 pártlista neve szerepel.
2010-ben, a régi rendszer szerint bonyolított utolsó választáson 6 párt volt képes országos listát állítani, 2014-ben, a Fidesz új rendszerében már 1531 egyéni jelölt volt 18 pártlistán.
Idén nemes versengés várható például a NET Párt, az Iránytű Párt, a Medete, a Rend Párt és a KÖSSZ között. A Tenni Akarás Mozgalomnak még egy logót sem sikerült összehoznia, de hát csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.
Amúgy főleg ott indul sok kamupárt és áljelölt, ahol a Fidesznek izgulnia kell. Az NVB pedig hiába szólt már négy éve, hogy az új rendszerben nem tudnak fellépni a kamupártok ellen, a Fidesz ragaszkodott hozzájuk.
Ennyi országos pártlistát jelentettek be. Az NVB még elkaszálhat közülük, ha az aláírásellenőrzés közben valami nem stimmel.
A 2014-es választások utáni első parlamenti ülésen szólt az NVB elnöke, hogy visszaélnek az aláírásokkal. Nem történt semmi, és akiket el lehetett volna kapni, azoknak sem mentek utána.