Miután hatalmas karriert futott be a magyar médiában, a svéd Aftonbladet is interjút készített a svéd-magyar nővel, aki a magyar közszolgálati televízió nézőinek mondta el, hogy a migránsok miatt olyan iszonyatos hely lett Svédország, hogy inkább elköltözött Magyarországra, az utolsó migránsmentes övezetbe.
Az Index járt utána és bizonyította dokumentumokkal, hogy a hölgynek korábban is kihívást jelentett az igazmondás: hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el Svédországban.
Az Aftonbladetnek most azt nyilatkozta: ő csak piti szabálysértéseket követett el, az interjúban tett állításait pedig fenntartja. Ugyanakkor
az interjút kiváltó médiavisszhang miatt most már Magyarországon sem érzi magát biztonságban
- mondta el az Index szerint.
Azóta amúgy a kormánymédia különböző gyártósorai futószalagon szállítják az olyan történeteket, amiben Magyarországra hazaköltöző emberek mondják el, hogy a migránsveszély miatt kellett otthagyniuk a hanyatló nyugatot. Sőt, az Origo egy angol nyelvű álhíroldal cikkét is átvette, amely szerint egy szír férfi inkább visszaköltözik Ausztriából Szíriába, mert az biztonságosabb. (Szíriában csak az idei év első két hónapjában ezer gyerek halt meg vagy sebesült meg a háborúban.)
Orbán Viktor a Csillagok háborújából, egy titkosszolgálati úton felpörgetett szkinhed számból és egy leleplezett hamisításból gyúrta össze ünnepi beszédét. Üzeni: enyém a nyelv, a valóság nem számít.
Volt, hogy pszichológusnak vagy hivatalos személynek adta ki magát, máskor a szomszédját nevezte pszichopatának. Az M1-en arról beszélt, Magyarország biztonságosabb, mint Svédország.
A lakott területek ellen válogatás nélkül végrehajtott támadások miatt a halottak negyede gyerek.