Putyin a nagy kampányolásban megígérte, hogy hamarosan embert küldenek a Marsra

külföld

Oroszország 2019-ben missziót küld a Marsra, a Hold pólusain pedig szakemberei víz után fognak kutatni - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök. Oroszország először ember nélküli, majd pedig emberes repüléseket tervez küldeni a „távoli űr” kutatása céljából, a Hold-program és a Mars tanulmányozására. A vörös bolygóra jövőre indul misszió - ígérte meg a hétvégi elnökválasztás előtt az örök esélyes.

Putyin beszél a fiatalokhoz március 15-én
Fotó: ALEXANDER ZEMLIANICHENKO/AFP

A nagy fogadkozás napokkal azután jelent meg, hogy Elon Musk belengetett egy 2019-es Mars-missziót, illetve hogy szintén pár napja Donald Trum egy űrhadsereg létrehozásának szükségességéről beszélt.

Ehhez vegyük hozzá a brit mérgezés miatti kölcsönös szankciókat és háborús retorikát, illetve azt is, hogy két hete Putyin bejelentette: kifejlesztettek egy „legyőzhetetlen cirkálórakétát”, amivel a világ bármelyik pontját elérhetik, és szinte észrevétlenül tudnának célba juttatni vele atomfegyvert - és már kész is van a régi jó hidegháborús képlet:

Oroszország és a Nyugat nukleáris fegyverekkel és űrprogramokkal fenyegeti és hergeli egymást. 

(via Moscow Times, MTI)

Kapcsolódó cikkek