A nap képén Soros György mélabúsan nézegeti a kormány sorosozó szórólapját

POLITIKA
Fotó: Kati Marton FB / 444

Az NPR és az ABC News egykori újságírója, a Richard Holbrooke özvegyeként is ismert Kati Marton privát Facebook-oldalán osztott meg egy képet vasárnap, amint Soros Györggyel és fiával, Alex Sorossal tanácskoznak az Open Society Foundation manhattani főhadiszállásán. 

A kissé homályos képen kivehető, és a magyar-amerikai Kati Marton a poszt mellett is azt írja, hogy Soros épp a kormány egyik sorosozó szórólapját nézegeti, ami szerint ő hálózatával együtt szervezetten szállítat Magyarországra bevándorlókat, és közöttük iszlamista terroristákat. Kati Marton a 444 kérdésére engedélyezte a kép használatát és azt írta, az vasárnap a CEU kuratóriumi tanácskozásán készült.

A már említetteken túl a CEU kuratóriumának tagjai többek közt George E. Pataki, New York egykori republikánus kormányzója, Chikán Attila, a Corvinus egyetem tanára és Michael Ignatieff, a CEU rektora is. 

Soros György nagy valószínűséggel az alábbi fideszes reklámanyagot nézegeti, meglehetősen morózus tekintettel:

A CEU kuratóriumi tanácskozása Kati Marton szerint egyébként arról szólt, hogyan mentsék meg a magyar kormány által szorongatott, Soros által alapított CEU-t. Az egyetem vezetése egy hete már egy bécsi kampusz létesítéséről tárgyalt. 

Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i, „ünnepi” beszédében megerősítette, hogy továbbra is Soros Györgyöt tekinti Magyarország legfőbb ellenségének. Többek közt azt is mondta,  „haza fogjuk küldeni Amerikába Gyuri bácsit a hálózatával együtt”.

Kapcsolódó cikkek