Bajkai István alpolgármester úr megtiszteli azzal a Roma Polgári Tömörülést, hogy fellép rendezvényükön Caramel oldalán

POLITIKA

Az április 8-ai választások miatt a szokásosnál kicsit előbb, március 24-én rendezik meg az Almássy téren a Roma Polgári Tömörülés rendezvényét, melyen - mint a hétfő reggeli Mokkából kiderült - Molnár Ferenc Caramelt Bajkai István, az Orbán család ügyvédje, Erzsébetváros alpolgármestere, Teréz- és Erzsébetváros fideszes képviselőjelöltje kíséri majd zongorán. 

A szervezet elnöke, Makai István elmondta, „alpolgármester úr érdeklődött a kerületben élő cigányok helyzete iránt, sorsa iránt, megkeresett bennünket, és én megragadtam az alkalmat, hogy felkérjem ennek a rendezvénynek a fővédnöki szerepére, amelyet el is vállalt”. A riporter hozzátette, Caramel „bedobta az alpolgármester urat a mélyvízbe” - erről Bajkai szerénykedve beszélt, tudniillik ő ugye amatőr zenész, bármennyire is szereti a jó zenét. 

Nem túl meglepő fordulat Bajkai szereplése a Mokkában, korábban már megírtuk, hogy akár van apropó, akár nincs, a fideszes képviselőjelöltnek egyszerűen muszáj szerepelnie a TV2 reggeli műsorában.

Forrás


Kapcsolódó cikkek