Erzsébetvárosban is lefoglalták Lévai Katalin pártjának ajánlásait

POLITIKA

Feljelentést tett választási csalás gyanúja miatt Oláh Lajos DK-s képviselő - írja az Index. A delegáltja ugyanis a zuglói történések után összevetette a Fidesz és a Lévai Katalin-féle Lendülettel párt jelöltjének ajánlásait, és azt találta: legalább 341 esetben egyeznek az ajánlások, csak éppen más az aláírás.

Oláh most azt mondta az Indexnek, a feljelentés megtörtént, a rendőrség pedig tudomása szerint le is foglalta az érintett jelöltek ajánlásait.

A Fidesz VI. és VII. kerületi szervezete a hétvégén úgy reagált: „amennyiben a kerületben az országgyűlési képviselői jelöltállításokkal kapcsolatban bármilyen szabálytalanság merült fel, azt a választási bizottságnak, illetve az érintett hatóságoknak teljes körűen ki kell vizsgálni.”