Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba beperli Vágó Gábort

politika

„Vágó Gábor nem nevezte meg, hogy kire vonatkozott tegnapi igaztalan állítása, amelyet az ellenzéki pártok tárgyalása után tett. Az LMP politikusa vendéglátóiról beszélt. Ez csak Gyurcsány Ferenc és/vagy Molnár Csaba lehetett. A DK elnöke és ügyvezető alelnöke becsületében sértve érzi magát Vágó Gábor hitvány hazugsága miatt. Ezért Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba jogi elégtételt vesz Vágó Gáboron” 

- áll a DK rövid közleményében. A Demokratikus Koalíció szóvivője nyilvánvalóan arra a vasárnap esti esetre céloz, mely a DK, az MSZP-P és az LMP egyeztetése után történt. A 444.hu élő közvetítésében jegyezte meg Vágó Gábor, hogy

„Ha én mondjuk részeg vagyok, és meghívok barátokat otthonra beszélgetni, az a minimum, hogy őt is megkínálom whiskeyvel.” 

A körülményeket tekintve nem nehéz kitalálni, kire célzott az LMP-s politikus. A 444.hu kérdésére, miszerint mire céloz a részegséggel, Vágó úgy felelt, „mind fizikailag, mind a szó átvitt értelmében komolyan kell venni.”

Forrás