Lázár János édesapja saját készítésű házi kolbászt és szalonnát küldött a miniszterelnöknek

búcsúposzt
Forrás

Nekem nem volt olyan kemény és mozgalmas napom, mint Lázár Jánosnak, de az vigasztal, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, mint mindig, ma is felszántotta a pályát Vásárhelytől a Kossuth térig: reggel sajtótájékoztatott a 47-es elkerülő útról szülővárosa határában - épp csak megvalósított egy 30 éves álmot és megkönnyítette több tízezer ember életét - aztán irány a főváros, megbeszélések, tanácskozások, kormányzati munka, délután miniszterelnöki teendők, kampányügyek, és a kormányfővel közös egyeztetésen már új elkerülő utak tervezése is megkezdődött. Alig jutott ideje a miniszternek, hogy átadja édesapja saját készítésű házi kolbászát és szalonnáját a miniszterelnöknek, ami talán segít feltölteni az üzemanyagtartályokat a kampányfinis előtt.

Az utolsó vezetői megbeszélés is fél 11-ig tartott, ha minden jól megy, akkor éjfél után miniszter úr is hazaér Hódmezővásárhelyre. Kívánok mindannyiunknak legalább ennyire dolgos és eredményes keddet!