Hiába hívták össze keddre a költségvetési bizottságot, az ülés elmaradt, mivel a kormánypárti képviselők nem jelentek meg. A testület szocialista elnöke, Mesterházy Attila a megjelent újságíróknak elmondta, hogy
levelet ír Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, hogy elérje, a fideszes képviselők vegyenek részt a bizottság ülésein. A mostani ülésen is több olyan napirendi pontot is meg kellett volna vitatni, amelyről 30 napon belül dönteni kellene a bizottságnak a Házszabály szerint.
Mesterházy hozzátette: régóta szeretné, hogy a letelepedési államkötvényekről is tárgyaljon a bizottság, de a fideszes képviselő minden alkalommal levetetik a témát a napirendről. A bizottság elnöke szeretett volna arra is választ kapni, mi az oka annak, hogy a kormány költekezése miatt
első három hónapban majdnem elérték az egész évre tervezett hiány felét.
(MTI)