Vona jól érezte magát a benzinkúton összehozott tárgyaláson, de tartalmilag nem jutottak előrébb az LMP-vel

POLITIKA

Volt egy nagyon jó hangulatú tárgyalás, mindkét fél így értékelte este a benzinkútnál, hogy a tárgyalás jól sikerült, illetve a megbeszélés. Igazából tartalmilag előre nem jutottunk, hiszen az LMP-nek is volt egy határozott álláspontja meg a Jobbiknak is, és a kettő az nem egyezik” - számolt be Vona Gábor a Hír Tv-ben arról a tárgyalásról, amit egy autópálya menti benzinkúton ejtett meg Szél Bernadettel és Hadházy Ákossal hétfő este. 

Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Vona Gábor a benzinkút kávézójában tárgyal
Fotó: botost/444.hu

Az egyeztetés célja a két párt közötti választási koordináció kialakítása lett volna, de a jelek szerint ez nem sokra jutottak. A Jobbik elnöke azt mondta, hogy az LMP-vel nyitottak az együttműködésre, sőt „a választások után ha a matematika megkívánja egy koalíció megkötésére is akár”. Ezzel szemben az LMP inkább a teljes ellenzéki összefogást támogatta volna Vona elmondása szerint. 

Vona beszélt arról is, hogy szerinte a választási győzelemnek nem a pártok megegyezése, különösen nem a baloldali pártok egymás elleni harca adja a hátterét, hanem a részvételi arány:

„Abban megegyeztünk, hogy nem a pártoknak a megegyezése vagy koordinációja a döntő szempont, hanem az igazi döntő szempont a magas részvétel.”

 A Jobbik elnöke úgy számol, hogy ha a részvételi arány 70 százalék környékére emelkedik, akkor lényegében a pártok koordinációjától függetlenül a Fidesz kisebbségbe kerül, és kormányváltás történik. (A 2014-es választáson csak 61,73 százalékos volt a részvétel.)

Vona szerint egy jobbikos visszalépés esetében egyébként sem egyértelmű, hogy az ő szavazóik egy tömbben az LMP-re szavaznának. Megismételte, hogy a Jobbik egyedül indul a választásokon, mind 106 körzetben saját jelölttel.

Kapcsolódó cikkek