A Nemzeti Választási Bizottság után a Kúria is úgy döntött, hogy jogsértő volt a köztévé, amikor a reggeli műsorába két héten keresztül nem hívott be egyetlen ellenzéki politikust sem, miközben a stúdióban kampányolhattak kormánypárti politikusok és szakértők is, éppen a távol lévő ellenzéket kritizálva.
Azért csak két hétről van szó, mert a köztévé ellen panasszal forduló Jobbik a Ma Reggel 2018. február 28. és március 13-a közötti adásait elemezte és nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz. A köztévé azzal védekezett, hogy van szerkesztői szabadság, nem muszáj minden témához meghívni mindenkit és egyébként is, akár a meghívott fideszesek, fideszes elemzők vagy a műsorvezető is kifejtheti az ellenzék álláspontját. Amúgy pedig nem egy műsort kellene elemezni, hanem az egész műsorfolyamot, mert a Híradóban például hírt szoktak adni ellenzéki megszólalásokról is.
A Nemzeti Választási Bizottságot mindez nem hatotta meg, kampányidőszakban az esélyegyenlőség be nem tartása miatt jogsértőnek mondták ki a köztévé reggeli műsorát és egymillió forinto bírságot szabtak ki. Ez ellen fellebbezett a köztévé.
A Kúria azt fenntartotta, hogy a köztévé jogsértő volt azzal, hogy ellenzéki politikus nem kaptak lehetőséget a stúdióban. Az ítélet szerint a Ma Reggelben folytatott beszélgetések nem hasonlíthatók össze egy-egy híradós hírrel. És felhívják a figyelmet egy elég fontos dologra: a köztévé „maga sem állította, hogy más pártok képviselői", vagyis a kormánypártokon kivül „megjelentek (vagy meghívást kaptak) a vizsgált időszakban” a reggeli műsorba. Ami sérti a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőséget megfogalmazó eljárási alapelvet.
Az egymilliós bírságot viszont eltörölték, mert azt az NVB nem indokolta meg kellőképpen.
A Ma Reggelben ma Szijjártó Péter külügyminiszter beszélt a migrációról, Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár (fideszes jelölt) is szót kapott, hogy bemutassa, milyen nemzetbiztonsági veszélyeket jelentenek a Soros-szervezetek, határon túli témában volt a vendég Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke, szintén fideszes képviselőjelölt, de - hatott az NVB-döntése - meghívták már a stúdióba Volner Jánost, a Jobbik frakcióvezetőjét is, hogy beszéljen arról, miért nincs ellenzéki összefogás. És terrortámadásos megemlékezés volt Brüsszelből és Franciaországból.
A köztévé egyébként esténként most már elkezdett lehetőséget adni az országos listát állító pártoknak, hogy kerek öt percben foglalják össze a programjaikat. A Jobbik szóvivője - aki két év után jutott be így a stúdióba - az öt percet arra használta fel, hogy a leplezetlen kormánypropagandát toló közmédiát szidja végig, amit a műsorvezető némán hallgatott végig, a Momentum pedig Orbán Viktornak tett fel kérdéseket Orbán Ráchelről, Tiborcz Istvánról és Kósa Lajosról.
Szerkesztő úr, itt kilúgozzák az emberek agyát!
Programbemutató helyett inkább olyan kérdéseket olvastak fel, melyekre régóta nem ad választ a miniszterelnök.