Most kinek higgyen a gödöllői választó?
Orbán Viktornak, aki azt mondta, amikor március 10-én Gödöllőn járt, hogy megnézte azt a „föltúrt rekettyést, félszántóföldet, vagy legelőt, vagy mi is volna az”, ahol az uszodát szeretnék megépíteni.
Vagy Orbán helyett a fideszes kampánylapnak, amit most dobtak be a helyieknek, és ott a közös eredményeink között már ott van az uszoda.
Farkas Simon sportoló az oldal alján éppen azért ajánlja a választók figyelmébe Vécsey Lászlót, mert neki sikerült uszodát építtetnie Gödöllőre is:
Orbán Viktor látogatása és az újság terjesztése között eltelt tíz nap, ami elég szűkös időnek tűnik egy uszoda felhúzására, de ki tudja.
A telek Gödöllő közepén áll, a Szent István Egyetem (valaha az Agrártudományi Egyetem) kertészetéé. Kicsit furán is mutatott, hogy egy takaros kisváros kellős közepén fóliasátrak meg ágyások voltak. Ennél csak az volt furcsább, amikor a 2014-es kampányban váratlanul megjelent a helyszínen Balog Zoltán miniszter, Simicskó István, akkor még csak sportért felelős államtitkár és a Fidesz akkori és mostani országgyűlési képviselőjelöltje, Vécsey László, hogy bejelentsék az uszoda építését, és megalkották ezt:
Négy év alatt annyi változott, hogy a vízilabdakapu sajnos eltűnt a szántóföldről, Orbánt ez a látvány fogadta most:
Ami a Hajrá, Magyarország című, Vécsey Lászlót népszerűsítő lapban megjelent, az pedig mindössze egy látványterv volt.
Gödöllőre 25 éve ígérnek uszodát. Amikor a 2014-es kampányban kivitték a szántóra a kaput, akkor 2,5-3 milliárd forintos beruházásról beszéltek, az átadását 2015. második félévre ígérték. Fél évvel később máris drágult a projekt, a kormány 3,5 milliárdot szavazott meg a gödöllőiek régi álmára.
Ehhez képest annyira nem történt semmi, hogy az első látványtervek is csak tavaly márciusban jelentek meg.
Ezek a látványtervek jelentek meg most a fideszes kampánylapban a Közös eredményeinknél.
Ezzel az uszodával Vécseyék négy éve ráígértek arra az uszodára, amit a város tervezett saját pénzből és tao-támogatásokból. Harmadával olcsóbb lett volna, igaz kisebb is (ötvenes helyett csak 33 méteres medencével). Nem lényegtelen háttérinformáció, hogy a város polgármestere az a Gémesi György, aki korábbi szövetségesből a Fidesz ellenfele lett már jó pár éve. Amikor megvolt a nagyuszoda bejelentése, a város visszalépett a kisebb projektből.
Három év után, tavaly 2018 tavaszára ígérték az átadást, a kormány pedig adott még egy milliárdot a projektre, ami így már 4,6 milliárd forintos, az eredeti 2,5 milliárd helyett.
A beruházás levezénylésével megbízott Nemzeti Sportközpont honlapján jelenleg ez szerepel a gödöllői uszodánál:
A kampányban négy éve is megígért uszoda helyén jelenleg föltúrt rekettyés, félszántóföld, vagy legelő, vagy mi is volna az található.