Mészáros Lőrinc üzlettársa a Telenor-felvásárló egyik üzlettársa

gazdaság

A HWSW szerint megvan a kapcsolat a Konzum-Opus csoport és a Telenor közép-kelet-európai leányvállalatait, így a magyart is felvásárló befektető, a cseh Petr Kellner tulajdonában lévő PPF Csoport között, vagyis még mindig nem kizárt, hogy a cseh vevő ellenére végül közbülső tranzakciókkal a felcsúti polgármesterhez kerül a magyar mobilszolgáltató.

Fotó: Botos Tamás/444

A lap azt írja Daniel Kretínskyről, a cseh ügyvéd-üzletemberről, hogy

  • Petr Kellner üzlettársa,
  • többségi tulajdonosa és elnöke az EPH energetikai nagyberuházónak, ami az Opus Global Nyrt.-vel közösen alapított céggel vette meg a Mátrai Erőművet,
  • résztulajdonosa és befektetője a Magyarországon is jelen lévő Mall Csoportnak.

Korábbi sajtóinformációk szerint a PPF Csoportot birtokló Petr Kellner és Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége már korábban felvette a kapcsolatot, mivel a magyar cég állítólag jelezte a cseh milliárdos társaságának, hogy ha a csomagból a magyar cég leválasztható, az érdekelné. A Magyar Idők mai számában is váratlanul feltűnt a magyar szál, hogy a Konzum-Opus-csoport is bejelentkezett a Telenor felvásárlására – idézte fel a 24.hu.

Kapcsolódó cikkek