Megszólalt az a csengeri nő, akinek Kósa Lajos évekkel ezelőtt elhitte, hogy 1300 milliárd forintot örökölt, és pont a fideszes politikustól szeretne befektetési tanácsokat kérni. Sz. Gáborné a Blikknek arról beszélt, hogy
nagyon jó volt a kapcsolatuk Kósával, aki rendszeresen jár hozzájuk, náluk is evett.
A nő elmondta, hogy 2012-ben Orendi Mihályon, a korcsolyaszövetség elnökén keresztül kereste meg Kósa Lajost, mert az örökségből meg akart venni egy debreceni hotelt, ami akkor még az FHB tulajdonában állt. Kósa pedig akkor még Debrecen polgármestere volt.
„Amikor Kósa meghallotta, mekkora összegről van szó, azt tanácsolta, hogy a maradékot fektessem állampapírokba. Ezután évekig nagyon jó kapcsolatot ápoltunk, rendszeresen járt hozzánk, az asztalunknál evett” - mondta a csengeri nő, aki szerint sosem kaptak pénzt a minisztertől, és ők sem adtak neki.
Csakhogy a hagyatéki eljárás bonyolultabb volt, mint amilyenre számítottak, hiába vártak, a pénz nem érkezett meg. Elmondta, hogy Kósa Lajos utoljára 2017 márciusában járt náluk, novemberben még beszéltek telefonon, de azóta nem tudják elérni a minisztert. nem érti, hogy a miniszter miért fenyegeti feljelentéssel, amikor szerinte sem őt, sem Orendi Mihályt nem csapta be. Orendi egyébként közös céget is alapított a nővel.
Sz. Gáborné szerint a nyilvánosságra került okiratokat még a férje juttatta el a Magyar Nemzethez öngyilkossága előtt. Azóta nagyon nehéz időszakot él át a családjuk, Csengeren már csak 4-5 család meri tartani velük a kapcsolatot.
Ő itt Sz. Gáborné, akivel a miniszter közjegyzőhöz ment, mert azt várta, hogy 800 milliót ad az anyjának.
Orendi Mihály személyesen, Dr. Fiák István egy cégével volt benne a négymilliárd eurós álomvagyon csengeri örökösével.