A jobbikos jelölt támogatására buzdít a hódmezővásárhelyi LMP-s is Lázár János ellenében

politika
A jobbikos Kiss Attila és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester
Fotó: Kiss Attila FB

Az LMP hódmezővásárhelyi képviselőjelöltje nem lép vissza, de mégis arra kéri választóit, hogy a legesélyesebb egyéni jelöltet, a jobbikos Kiss Attilát támogassák a választókerületben. Pongrácz Gergely azért nem akar formálisan is visszalépni, mert „azok a választóink, akik nem szeretnék megosztani a szavazataikat, vélhetően otthon maradnának, ezzel is csökkentve az ellenzék esélyeit”, ezzel együtt támogatja a szavazatok megosztását, a taktikai szavazást: 

Forrás

Csütörtökön Márki-Zay Péter polgármester már közösen tartott lakossági fórumot Kiss Attilával, nagyon úgy fest, hogy ő is a jobbikost látná legszívesebben a parlamentben a helyi jelöltek közül. 

A Fidesz ugyanitt, a Csongrád megyed 4. számú választókerületben csúcsminiszterét, Lázár Jánost indítja. Nagyon nem mindegy, hogy hova szavaznak az LMP-sek, a taktikaiszavazas.hu szerint legalábbis a helyi Jobbik és Fidesz között csak néhány százalék a különbség a kormánypártok javára, de átszavazással kiélezett lehet a küzdelem.  (Hír TV)