Nem történt jogellenes kampánytevékenység Orbán Viktor óvodai látogatásai során - sietett jelezni közleményben Komárom-Esztergom megye 3-as számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsága, és gyorsan tájékoztatták döntésükről az MTI-t is.
Az MSZP-Párbeszéd és miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely, Szél Bernadett LMP-s miniszterelnök-jelölt, továbbá az Együtt és a Momentum is panasszalt élt amiatt, hogy Czunyiné Bertalan Judit a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje és Orbán Viktor március 21-én (Dad községben) óvodai és bölcsődei látogatásai során kisgyerekekkel fényképezkedtek és erről a miniszterelnök Facebook-oldalán videóban és fotókon is beszámolt, és természetesen át is vette a komplett magyar sajtó.
A gyerekek felismerhetőek voltak, de a szülők beleegyezését nem kérték a felvételekhez.
A helyi választási bizottság mindenre válaszolt, csak a kifogásolt kérdésre nem. Szerintük
A helyi választási bizottság valamennyi kifogást 3 igen és 1 nem szavazattal elutasította - és már sietve ment is a közlemény az MTI-nek.