Már nem a pécsi Városháza alkalmazottja a 73 éves Molnár József, írja a Blikk.
Molnár József nevét eddig nem ismerte az ország, honnan is ismerhette: a 73 éves férfi mindössze három hete dolgozott portásként a Városházán, ám már nem ott dolgozik.
Mint a Blikk beszámolójából kiderül, Molnáron verték el a port, amiért Kósa Lajos szolgálati autója nem tudott beállni a pécsi Városháza udvarára. Persze Kósa mehetett volna gyalog is, de nem akart kiszállni, mert több újságíró várta, hogy választ kapjanak az 1300 milliárd forintot pénzkezelési ügy máig feltáratlan részleteire.
Molnár a Blikknek elmondta, Kósát 10-re várták, de csak negyed 12-kor bukkant fel, pont akkor, amikor Molnár úr elhagyta posztját, és felkereste a mellékhelyiséget.
Ez azért volt baj, mert a Városháza elé parkolhatott egy furgon, ami megnehezítette a beállást az udvarra. Mint ismert, Kósa sofőrje első próbálkozáskor odaverte a szolgálati jármű hátsó küszöbét a történelmi kövekhez:
Erről a furgonról van szó:
Második próbálkozásra azért sikerülhetett a manőver, mert a furgon elállt onnan, és Kósa sofőrje egy ipszilonmanőverrel be tudta tenni a járművet az udvarba, így Kósa megúszta az újságírók kérdéseit.
(Blikk)