Összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot az FBI magyarokkal szembeni nyomozása és az orosz diplomata kiutasítása miatt

POLITIKA

Összehívta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát csütörtök reggelre a testület elnöke, Molnár Zsolt.

A szocialista politikus azt mondta az MTI-nek: az elmúlt napokban több olyan ügy került napvilágra, amikkel kapcsolatban haladéktalanul tájékozódniuk kell. Példaként említette a sajtóban megjelent pénzmosási esetet, az FBI magyar állampolgárokkal szembeni nyomozását, továbbá a Magyarországról kiutasított orosz diplomata ügyét.

Mindezekről a nemzetbiztonsági bizottság csütörtökön tájékoztatást kér az illetékes nemzetbiztonsági szolgálatoktól, hatóságoktól és kormánytagoktól – közölte Molnár Zsolt.

Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke (b4), illetve Móring József KDNP-s (b), Csizi Péter (b2) és Lezsák Sándor (b3) fideszes képviselők elhagyni készülnek az üléstermet a bizottság ülésén a Képviselői Irodaházban 2018. január 25-én. Mellettük Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke (b5) és Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja. A kormánypárti képviselők távoztak az ülésről, ezért az határozatképtelenné vált.
Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Jó esély van arra, hogy a Fidesz-KDNP csütörtökön megint ellehetetleníti az ülést, így továbbra sem lesz rálátása a Parlamentnek a titkosszolgálatok munkájába. Frissítés: így is történt.

Kapcsolódó cikkek