Az LMP társelnöke, Hadházy Ákos a Facebookon közölte, hogy:
„Ma Bayer Zsolt ellen nyertem egy pert, 300 ezret fog fizetni, tegnap a Magyar Idők nevű »újság« ellen, ők 200 ezret.”
A Magyar Időket azért marasztalta el a bíróság, mert azt állította, hogy Hadházy és a környezete tele van korrupciós ügyekkel, a családja Tolna megyei földmutyiban érintett (erről itt írtunk), kínos ingatlanügyei vannak, és ezekkel tönkretett egy kisnyugdíjast (erről itt írtunk) és egy fogyatékkal élőket foglalkoztató cégét, illetve azt a tényt, hogy egy repülőegyesület tagjaként az egyesület tulajdonában álló, 1966-ban gyártott repülőgéppel időnként repülni szokott, abban a hamis színben tüntette fel (illetve híresztelte), hogy Hadházy saját méregdrága repülőgépet használ.
Bayer Zsolt azzal feszítette túl a húrt, hogy a blogján tavaly októberben azt írta: „HADHÁZY GECI, SZÉL DETTI NYELI.” Bayer egyébként egy hónappal később így írt a kormány korrupciós ügyeit bolygató Hadházyról:
„És nagyon helyes: leperelni róla a gatyát is, tanulja meg végre, hol a határ.”
Mindkét ítélet első fokú volt.
Persze az is lehet, hogy csak a fideszes média agya mondta fel végleg a szolgálatot.
Tovább kavarnak az LMP korrupciós ügyekért felelős társelnöke körül, Hadházy apja után már az anyját is előrángatták. És hogy mindenkinek világos legyen, megint Németh Szilárdé az utolsó szó.