„Szeretném megköszönni annak a csongrádi lakosnak, aki a mai nap folyamán rám és édesanyámra hívta a rendőrséget az utcán sétálva, azt állítva, hogy menekültek vagyunk. (…) Gratulálok az emberkének, remélem, eljut hozzá az üzenet!”
– írta felháborodott, korábban még nyílt Facebook-posztjában egy csongrádi nő. Erről az mno.hu írt még szerdán. A poszt szerint a helyi lakos fodrászhoz ment, majd - mivel eleredt az eső - az utcára lépve kendővel védte friss frizuráját. Ettől ijedtek meg néhányan, akik a rendőrséget is kihívták.
A posztoló egy ismerős kérdésére arról is beszámolt, hogyan oldódott meg a helyzet: a rendőr autóval állt be eléjük, igazoltatta őket, és miután adataik alapján kiderült, hogy nem migránsok, elengedte az anyát és lányát. „Természetesen volt egy-két szavunk” – írta a dühös nő.
Voltak már hasonló esetek az országban: tavaly novemberben Perbálon migránsnak nézték a lakóotthonban önkénteskedő egyetemistákat, idén januárban pedig továbbképzésen részt vevő szaúdi rendőröktől ijedtek meg Cegléden. A legnagyobb sajtóvisszhangot az őcsényi eset váltotta ki, ott a polgármester lemondásához vezetett a félelem, melyet a helybéliek éreztek a menekültek lehetséges látogatása miatt.