Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólította az ENSZ emberi jogi bizottságát, hogy ne avatkozzon bele a magyar választási kampányba. Magyarország fődiplomatája arra reagált, hogy az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága csütörtökön felszólította Magyarországot, hogy lépjen fel a politikusi gyűlöletbeszéd ellen, aminek a célkeresztjében a kisebbségek, a többi között a romák és a muszlimok állnak.
A bizottság szerint vissza kellene vonni a törvényt, ami lehetővé teszi a rendőrségnek az illegális határátlépők kitoloncolását anélkül, hogy menedékkérelmet nyújthatnának be. A Stop Soros-törvénycsomagot pedig inkább el sem kellene fogadni. Aggasztónak tartják azt is, hogy a romák, muzulmánok, migránsok és menekültek elleni gyűlöletbeszéd hatja át a politikai vitákat Magyarországon a médiában, az interneten és egyebek közt kormány által pénzelt kampányokban is.
De Szijjártó szerint a bizottság „egyértelműen Soros György és a migránsok oldalára állt a magyar emberekkel szemben”. Tűrhetetlennek tartja, hogy „a bizottságnak fontosabbak a migránsok jogai, mint a magyar emberek joga a biztonsághoz”.
Aggódnak amiatt, hogy romák, muszlimok, migránsok és menekültek elleni gyűlöletbeszéd hatja át a politikai vitákat a médiában, az interneten és többek közt a kormány által pénzelt kampányokban is.
Már el sem férnek az interneten a Fidesz rasszista álhírei, miközben a suttogó propaganda szerint az ellenzék mecseteket épít, és mindenhova migránsokat költöztetne, az ISIS pedig szórólapokon keres lakásokat. Egy megvalósult disztópiában élünk.