Nem csitul a totális háború a valóság ellen. Miután egy olvasónk megírta, hogy az „Iszlám Állam lakáskereső szórólapjaihoz” hasonló szórólappal kampányolnak az Orbán család ügyvédjének DK-s kihívója ellen, most egy másik olvasónk megírta, hogy a 11. kerületi otthonuk postaládájába ez a szórólap érkezett:
A szórólapon természetesen most sincs megjelölve, hogy kitől származik, mindenesetre az üzenete egybecseng a Fidesz egyetlen üzenetével. Persze a feltüntetett „Iszlám Magyarországi Egyháza” sem létezik, ahogy – Vona Gáborhoz hasonlóan – Molnár Gyula MSZP-elnök, a Budapest 18-as választókerület legesélyesebb baloldali jelöltje sem lett muszlim.
Újbudán és Budafokon egyébként a fideszes induló Németh Zsolt, Pintér Attila, a Felcsút edzője is őt támogatja.