Nem engedik be a Magyar Narancsot a Fidesz eredményvárójára

POLITIKA

A Narancs szeretett volna regisztrálni a Fidesz vasárnapi eredményváró rendezvényére a Bálnában, de ezt a levelet kapták a párt sajtóirodájától:

„Köszönjük az érdeklődésüket, azonban tekintettel a hazai és külföldi sajtóorgánumok nagyszámú jelentkezésére, valamint a helyszín befogadó képességének korlátai miatt az Önök regisztrációs kérelmét nem tudtuk elfogadni.”

Az ugyanott tartott 2014-es fideszes eredményváróra szinte szó szerint ugyanezzel a szöveggel utasították el a Narancs, a Cink és a Hír24 mellett a 444 regisztrációs kérelmét is.

Pontosabban, négy éve először azt mondták a 444-nek, hogy tessék jönni bátran, aztán utolsó pillanatban írtak, hogy mégse, megtelt a hely a sok külföldi újságíróval. Aztán a helyszínen kiderült persze, hogy bőven lett volna még hely.