A Magyar Idők értesülése szerint három héten belül döntenek a személyi kérdésekről és a kormánystruktúráról, és már május elején megalakulhat a kormány. Az új parlament összeülését követően Áder János köztársasági elnök kéri majd fel Orbán Viktort a kormányalakításra. Ezzel párhuzamosan az Országgyűlés is megkezdi munkáját. Ennek kapcsán Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az M1 hétfő reggeli műsorában elmondta: a kétharmados többség birtokában a Stop Soros! törvénycsomagot a tervek szerint májusban az elsők között fogadhatják el.