Fél szemére megvakult a hevesi kislány, mert nem törődtek vele a szülei

bűnügy

Vádat emelt a Hevesi Járási Ügyészség egy pár ellen, akik nem nyújtottak megfelelő ellátást 5 éves lányuknak és 3 éves fiuknak. Az ügyészség közleménye szerint a vádlottak az elmúlt néhány évben egy komfort nélküli, kívül-belül lelakott, koszos és rendetlen lakóházban nevelték a gyerekeket, akiknek nem biztosítottak
külön fekvőhelyet, de még az évszaknak, valamint a koruknak megfelelő ruházatot sem. Télen a kislány csak zoknit hordott, ami jellemzően felemás volt, míg a kisfiú egy több számmal nagyobb gumiklumpában járt, ám neki már nem jutott zokni. Kabátja csupán egyiküknek volt. A gyerekek ápolatlanok, mosdatlanok voltak, piszkos, túlméretes ruhában jártak.

A család bevételi forrását főként a gyerekek után járó állami juttatás képezte, amelyet azonban jellemzően nem rájuk, hanem magukra költöttek, élvezeti cikkeket, többek között dohányt vásároltak, amit rendszeresen a lakóházban szívtak el. Ennivalót és tüzelőt ezzel szemben csak ritkán vettek és mindezzel hosszabb időn át, súlyosan veszélyeztették gyermekeik testi, értelmi, érzelmi fejlődését.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a kislány egy fiatalkori autoimmun betegségben szenvedett, ami miatt folyamatos orvosi vizsgálatokra és kezelésre lett volna szüksége. Ezeket a szülők mulasztása miatt sokszor nem kapta meg, az elhanyagolás következtében pedig

az egyik szemére megvakult.

A gyerekek jelenleg nevelőszülőknél vannak, ahol mindkettejük egészségi és mentális állapota sokat javult.