200 millió forintos ajánlatával a West Hungaria Bau nyerte el a margitszigeti teniszstadion bontásának munkálatait a West Hungária Bau, aminek egyik leánycége feltűnően sok pénzért vásárolta ki Tiborcz István érdekeltségét a még az Európai Csaláselleni Hivatal figyelmét is magára vonó Eliosban, írja az Átlátszó. A WHB Befektetési Kft. közel hárommilliárd forintot fizetett annak idején Tiborcz érdekeltségéért, pedig a nyilvános mérlegadatok és az Elios által azóta elnyert tenderek értéke alapján ez indokolatlanul nagy összeg volt a várható megtérüléshez képest.
A WHB nem igazi versenyben nyerte el a megbízást, a Nemzeti Sportközpontok eleve hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban választotta ki a kivitelezőt. A felhívásra négy ajánlat érkezett, de csak a WHB ajánlatát találták érvényesnek, így az ő kétszáz millió forintos ajánlatukat fogadták el az évek óta rohadó teniszstadion bontására.
Kétszáz millió forint rengeteg pénz egy ilyen munkára. Az Átlátszó pár, közelmúltban megvalósított projekttel vetette össze a WHB ajánlatát:
bontották el az elmúlt hónapokban. Ezeknek az épületeknek közös jellemzője, hogy szemben a javarészt jó pénzért értékesíthető, könnyen elbontható acélszerkezetes lelátókból és pár, markolóval elbontható épületből álló teniszstadionnal, ezekben volt anyag.