Szél Bernadett: Sallainak le kell mondania

POLITIKA
Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, a párt társelnöke az LMP választási eredményváró rendezvényén
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A kormányellenes tüntetésen értük el telefonon az LMP társelnökét, aki megerősítette, hogy elnöki határozatot nyújtott be az elnökségnek és kezdeményezte Sallai Róbert Benedek lemondatását azok után, hogy a politikus bántalmazta Hadházy Ákost, a párt másik társelnökét. 

Szél is elmondta, amiről más LMP-s politikusok is említettek a nap folyamán a 444-nek, hogy a helyzet kusza, mivel Sallai feladata volna elnökségi titkárként a testület elé terjeszteni a saját lemondatásáról szóló határozatot és kérdést, de erre egyelőre nem került sor. 

Így előfordulhat akár az is, hogy egészen a következő tisztújításig nem tud terítékre kerülni az ügy, és marad a feszültség a pártban illetve az elnökségben. 

Az LMP papíron május végén tart tisztújítást, mondta a 444-nek a párt szóvivője, Kanász-Nagy Máté, de azt is hozzátette, a kialakult helyzetre való tekintettel erre korábban is sor kerülhet. 

Az incidensre egy etikai bizottsági ülésen került sor. A pártban komoly feszültséget szült, hogy Hadházy nyitottabb együttműködést sürgetett a többi ellenzéki párttal, míg Sallai kifejezetten elutasította a koordinációs-visszalépegetős megoldásokat. 

Kapcsolódó cikkek