Semjén Zsolt felesége a Fidesz győzelmi pódiumának örök szereplője

politika

Csak nagyon kevesen vannak, akik Orbán Viktor mellett állva fürödhetnek a népszerűségben a választás éjszakáján, miközben a Fidesz elnöke elmondja győzelmi beszédét.  

De van valaki, aki mindig biztosan feljut a színpadra.

2010:

Fotó: Indexvideo

2014:

2018:

Fotó: Attila Volgyi/NurPhoto

Ő Semjénné Menus Gabriella, Semjén Zsolt felesége. Másoknak nem sikerül családtagjaik ilyen sikeres mendzselése a színpadon, csak Rogán Antal felesége jutott fel a pódiumra egyszer, 2014-ben. 

Semjén, Semjénné, Orbán
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Rajta kívül egyébként csak férje, Semjén Zsolt, Szájer József, Balog Zoltán és Orbán Viktor állt a győzelmi pódiumon minden alkalommal, amikor kétharmadot ünnepelt a Fidesz.

Kremlinológiában jártasok kedvéért az Orbánnak hátteret adók névsora a győztes választások éjszakáján.

1998: sajtótájékoztatót tartottak; Várhegyi Attila, Pokorni Zoltán, Deutsch Tamás, Áder János és Kövér László ültek ki Orbán Viktorral együtt.

2010-ben jött a színpad, többször is. Az első fordulóban előbb bent a Vörösmarty téri eredményváróban:

Pokorni Zoltán (az első Orbán-kormányban korábbi oktatási miniszter, a másodikban nem lett az), Semjén Zsolt (korábbi helyettes államtitkár, későbbi miniszterelnök-helyettes), Pelczné Gál Ildikó (alelnök), Kósa Lajos (szinte örökös debreceni polgármester), Schmitt Pál (bukott főpolgármester-jelölt, leendő házelnök, leendő államfő), Tarlós István (leendő főpolgármester), Martonyi János (korábbi és majdani külügyminiszter), Balog Zoltán (leendő emberi erőforrás miniszter) Szájer József (későbbi alkotmányozó), Gyürk András kampányfőnök. 
Fotó: BALINT PORNECZI/AFP

Aztán kint: 

Itt már ott van Semjénné. Szijjártó Péter, Gyürk András, Áder János, Schmitt Pál, Kósa Lajos, Balog Zoltán, Pelczné Gál Ildikó, Tarlós István, Semjén Zsolt, Pokorni Zoltán, Szájer József

A legnagyobb tömeg az akkor még létező második forduló éjszakáján állt Orbán mellett: 

Nem látszik mindenki, de ők voltak a színpadon: Tarlós István, Varga Mihály, Pelczné Gál Ildikó, Semjén Zsolt, Schmitt Pál, Balog Zoltán, Kósa Lajos, Martonyi János, Gyürk András, Matolcsy György, Kövér László, Hegedűs Zsuzsa, Deutsch Tamás, Rogán Antal, Nyitray Zsolt.  
Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

2014-ben a Bálnánál ők perdültek ki Orbán mellé:

Nem látszik mindenki, de ők álltak a színpadon: Balog Zoltán, Gulyás Gergely, Hegedűs Zsuzsa, Semjén Zsolt és neje, Rogán Antal és neje, Szájer József, a 2010 utáni Orbán-kormányzás eddigi egyetlen női minisztere, Németh Lászlóné, Kocsis Máté, Martonyi János, Pintér Sándor, Kubatov Gábor, Tarlós István, Pelczné Gál Ildikó.

És eljött a mostani pódium, megint szép számú résztvevővel. Az állandó szereplők mellett (Orbán, Semjén, Semjénné, Balog, Szájer) érdekesebb, hogy ki nincs ott. Rogán Antal felesége például sehol. A korábbi külügyminiszter, Martonyi János 2010-ben és 2014-ben ott volt a színpadon, de időközben visszavonult. Tarlós István nagyon is aktív, de az előző két alkalomtól eltérően most nem volt a pódiumon, ahogy Hegedűs Zsuzsa sem. A Fidesz női kvótás alelnöke időközben Pelczné Gál Ildikó helyett Novák Katalin lett, így már ő állt a színpadon. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha Orbán családügyi miniszternek nevezné ki. 

Szájer József, Kubatov Gábor, Semjén Zsolt, Szijjártó Péter, Semjénné  Menus Gabriella, Gyürk András, Németh Szilárd, Orbán Viktor, Rogán Antal, Novák Katalin, Balog Zoltán, Hídvégi Balázs, Gulyás Gergely, Kövér László, Pintér Sándor.
Fotó: Tuba Zoltán/Képszerkesztőség

Lázár János és Kósa Lajos sem állt a színpadon, de ők már 2014-ben is kihagyták. Habony Árpád ezúttal is kerülte a nyilvánosságot. Mészáros Lőrinc sem ugrott fel énekelni. 

2010 óta kikopott a győzelmi beszédet mondó Orbán mellől Pokorni Zoltán, Deutsch Tamás, Schmitt Pál, Kósa Lajos, Varga Mihály. 

És nem volt ott Lévai Anikó sem. Ő 2010-ben állt utoljára a színpadon.

Fotó: AFP

2014-ben és 2018-ban nem, bár Orbán Viktor mindkétszer megköszönte neki is a győzelmet.