Molnár Áron a Vígszínház színésze volt, de játszik az Örkényben is, tévében pedig a Mi kis falunkban és a Tóth Jánosban látható. Az Újvidékről a háború miatt elvándorolt színész az elmúlt időben két meglepő közéleti klipet is feltöltött a Youtube-ra. Ezek olyan témákat feszegetnek, amiket fiatal színészek Magyarországon egyáltalán nem szoktak feszegetni. Az Ébresztő című szám arra vállalkozik, hogy tisztázza, mit jelentenek az olyan tudatosan összezavart fogalmak, mint a migráns, menekült és a bevándorló, a második, Tanulni akarunk egészen mélyen ássa bele magát a magyarországi oktatás évtizedes problémáiba.
Az Orbán-kormány által okozott pusztítás mértéke jó lelkiismerettel vethető össze a tatárjárással, mondta Magyar Péter a parlamentben. Az ellenzék a demokratikus működést kérte számon.
Míg tavaly voltak akik szorongva vagy félve jöttek ki, a résztvevők idén már sokkal felszabadultabban tudták élvezni a felvonulást, még a hőségriadó ellenére is. A menetelőket többek között arról kérdeztük, hogy hiányolják-e Magyar Pétert a felvonulásról.
Idén sincs nyári uborkaszezon a világpolitikában: lángol Oroszország, az ukránok komolyan összefeszültek a lengyelekkel, folynak a tárgyalások az iráni háború végéről, miután Trump véleményes győzelmet hirdetett, hadügyminisztere pedig ismét saját szövetségeseiket nyomasztja. Mindeközben hazai szempontból fontos fejlemény, hogy már nem a magyar kormány az oroszok trójai falova az EU-ban.
Miután a parlamentben jelentette be a Tisztítótűz művelet elindítását, a miniszterelnök élőben válaszol kérdéseinkre.
„Résen kell lenni” – Magyar Péter szerint erre figyelmezették a régi motorosnak számító uniós vezetők az első EU-csúcsa előtt. Az új miniszterelnök azt ígérte, hogy bármilyen hosszú is lesz az éjszaka, nem fog kimenni kávézni.