Nem bocsát meg Hadházy Sallai Róbert Benedeknek

politka

Az LMP távozó társelnöke nem bocsát meg a párt titkárának, aki szombaton, egy etikai bizottsági meghallgatáson támadt rá. Sallai Róbert Benedek állítja, nem ütötte meg Hadházy Ákost, és úgy véli, a leköszönő társelnök provokálta. A párt az eset után nem sokkal később jelezte, hogy Sallai ellen eljárást kezdeményeztek, mind az LMP-n belül, mind az LMP-n kívül, Szél Bernadett pedig távozásra szólította fel a politikust.

Kedden az Egyenes beszédben Sallai arról beszélt, nem tartja magát agresszív embernek, de beismerte, „minden bizonnyal közöm volt ahhoz, hogy felborult”. Ezután elnézést kért Hadházytól és a családjától. „Helytelen volt, nagyon röstellem.

Erre reagált az ATV híradójában Hadházy, akit telefonon értek utol.  

„Nem úgy tűnik, hogy a titkár úr belátta volna a tetteinek a súlyát, és belátta volna, milyen súlyos helyzetbe került az ország”,

és kitért arra is, nem az incidens volt a legrosszabb, amit Sallai tett, hanem amit párton belül a választások előtt művelt.

Sallai nem mond le pozíciójáról, és magától nem távozik az LMP-ből sem. 

Forrás