Székesfehérváron, a Budai úti buszmegállóban várakozó embereket sebesített meg légpuskával hétfőn délután az a 35 éves férfi, akit őrizetbe vettek a rendőrök - írja a police.hu.
A Bors írta meg, hogy egy 16 éves lányt a szeme alatt talált egy golyó, egy másik várakozó a combján sérült meg és két másik áldozat is jelentkezett.
A székesfehérvári rendőrök három nappal később házkutatást tartottak egy közeli, Budai úti lakásban, aminek az ablakából a rendőrök szerint a 35 éves M. László a lövéseket leadta. A lakásban egy légpuskát, céltávcsövet és lőszereket foglaltak le. A férfi ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.