Több mint ötven kilométert tekert a biciklitolvaj, de így is elfogták

bűnügy

A bejelentéstől számított három órán, és hatvan kilométeren belül elfogták a rendőrök azt a 36 éves román állampolgárt, aki Elekről lopott el egy kerékpárt.

Elek a román határon fekszik, a tolvaj innen biciklizett el egészen Kardosig, ami már Békéscsabán is túl, Elektől 55 kilométernyire van. A biciklitolvajra a Szarvasi Rendőrkapitányság rendőrei figyeltek fel, akik éppen Gyulára, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállítottak egy Szarvason elfogott férfit.

A 44-es úton már visszafele tartottak Szarvasra, amikor Kardosnál felfigyeltek a kerékpárosra, akit megállítottak, igazoltattak, majd a kerékpárt is ellenőrizték. A bicikli adatai addigra már bekerültek a körözési rendszerbe, így a tolvaj lebukott. Előállították, a gyulai kapitányság lopás vétségének megalapozott gyanújával indított ellene büntetőeljárást.

A Gyulai Rendőrkapitányság munkatársa visszaszolgáltatja a megkerült biciklit a jogos tulajdonosa édesanyjának.
Fotó: Police.hu

A gyanúsított kihallgatásán elismerte, hogy egy ház kerítésén átugorva ellopta a kerékpárt, amivel Budapster akart eljutni. A biciklit a rendőrök elfogták, a kerékpárt visszaadták a tulajdono édesanyjának. (Via Police.hu)