Alig él már az appennini barnamedvékből, erre a vadőrök véletlenül megöltek egyet

ÁLLAT

Becslések szerint már csak 50 példány élhet az appennini barnamedvékből. Az Olaszországban a kihalás szélén lévő faj egyik példányát, név szerint Mariót akarták a természetvédelmi terület munkatársai elkapni, hogy rádiójeladót szereljenek fel rá, és így gyűjtsenek adatot hétköznapjairól, illetve őrködjenek biztonsága felett.

Ursus arctos marsicanus, nagyon kevesen vannak már.
Fotó: Wikipedia

A Mariónak kihelyezett csapdával azonban egy másik medvét kapta el. Altatóval injekciózták be az állatot, de soha többé nem ébredt fel. A nemzeti park közleménye szerint sokkolta őket az eset, és várják a laborvizsgálatok eredményét. Bár azt is mondták, hogy a boncolás alapján nem az altató okozta közvetlenül az állat pusztulását. Azt tartják legvalószínűbbnek, hogy eleve beteg volt, amikor a csapdába esett.

2014-ben is történt egy hasonló eset, akkor is elpusztult egy megmentése érdekében elkapott medve, ugyanebben a nemzeti parkban. (Independent)