Védelmet kér a svájci hatóságoktól a csengeri örökösnő, aki Kósa Lajossal kavart valamit

bűnügy

Továbbra is Svájcban van Szabó Gáborné. Ő az a csengeri illetőségű nő, aki Kósa Lajos fideszes miniszter szerint 1300 milliárd forint örökséget akart a gondjaira bízni, illetve 800 millió forint elutalásáról is megegyeztek Kósa miniszter édesanyjának.

A Független Hírügynökség szombaton interjút közölt Szabónéval, amelyből kiderül, hogy Szabóné Svájcban marad. Magyarországon körözik ugyan, de nemzetközi elfogatóparancs nincs ellene, úgyhogy ennek egyelőre nincs jogi akadálya. Mivel félti magát - és Magyarországon lévő rokonait és ismerőseit is - védelmet kér a svájci hatóságoktól. Félelmeiről már előző interjújában is beszélt.

Továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy hamarosan megkapja az örökségét, és elkezdi kifizetni azokat, akiknek tartozik.

A héten többször kerestük Szabó Gáborné ügyvédjét, Helmeczy Lászlót, aki elsőre azt kérte, hogy később hívjuk, de azóta nem veszi fel a telefonját. (Független Hírügynökség)