Zsinórban a második héten tartott szombaton tüntetést a Mi vagyunk a többség-csoport.„Azért tüntetünk, hogy a Fidesz ne érezhesse azt: szabad a pálya, bármit megtehetnek” - mondták a 444-nek pénteken megjelent interjúnkban.
A tüntetés után már szokás szerint az Oktogonhoz vonul a tömeg egy része, ahol táncos multaságba fordult az ellenállás.
A választások utáni második tüntetés arról szólt, hogy a képviselet nélkül maradt ellenzéki tömeg szembenézzen saját, nem túl kecsegtető helyzetével.
Nemhogy tüntetést nem szervezett, tüntetni sem volt még soha az egyetemista, akinek Facebook-posztjából hatalmas demonstráció nőtt ki. Most szombaton jön a folytatás, a cél pedig a szervezők szerint, hogy mozgalom nőjön ki belőle.
Baka András nem az kimondott abszolút filmszínház-karakter, története mégis szimbolikussá teszi a megválasztását. A Fidesz illegitimnek tartja, ő közben azt mondja, az ország nem épülhet bosszúra.
A miniszterelnök szerint a fideszes influenszerek azon dolgoztak, hogy összeomoljon az ország energiaellátása. Rétvári Bence azt mondta, a legnagyobb rémhírterjesztő az ország vezetője volt. Parlamenti összecsapás energiaválság után.
Szijjártó Péter egészen abszurd dolgokat állított a sajtószabadságról. Nem hagytuk annyiban, és három év után ennek meg is lett az eredménye.
Teljes szakítás az Orbán Balázs-féle átpolitizált vezetéssel, készül az új külpolitikai stratégia. Miről kell szólnia a magyar külpolitikának? Miért baj, ha Brüsszelről csak annyit tudunk, hogy „rossz”? Hogy néznek ki a pragmatikus orosz kapcsolatok? Interjú a Magyar Külügyi Intézet új vezetésével.
Megszűnt az alapítvány, ami az MCC fenntartója volt – mi lesz a hatalmas vagyonnal? Erről, és Paks 2 sorsáról és kérdeztük a miniszterelnököt.