Hét öltéssel megúszta egy tigriscápa támadását a húszéves amerikai Dylan McWilliams, aki Hawaiin body boardozott, amikor az agresszív hal rárontott. McWilliams a deszkáján hasalva úszott a tengerben, amikor úgy érezte, hogy valami megüti a lábát. Lenézett és egy 2 méter körüli cápát látott, akit azonnal rugdalni kezdett, majd amilyen gyorsan csak tudott, kievickélt a partra, látványos vércsíkot húzva maga után. Bevallása szerint közben nem tudta, hogy a cápa nem harapta-e le a lábát. A válasz nem, a fickónak hatalmas mázlija volt.
Nem először. Az még csak bemelegítés volt, hogy 3 éve megmarta egy csörgőkígyó, hogy kiderüljön, szerencsére száraz harapás volt, vagyis alig jutott méreg a szervezetébe, így megúszta az esetet. Az utóbbi pár évet Amerika gyalogos bejárásával töltő fiatal tavaly nyáron Colorado államban táborozott a barátaival, amikor egy hajnalon arra ébredt, hogy egy feketemedve bekapta a fejét és el akarja vonszolni. A többek között túlélőtanfolyamok tartásából éló fickó belenyúlt a medve szemébe, így kergette el az állatot, hogy a fejsebét utána 9 kapoccsal fogják össze.
Ezekhez képest az a két évvel korábbi eset, amikor egy magányos túráján megmarta egy csörgőkígyó, hogy kiderüljön, éppen alig volt méreg a harapásában, szinte unalmasnak számított.
A peches túramániás nem haragszik az állatokra, szerinte eddig egyszerűen balszerencséje volt, de ez kicsit sem tartja vissza attól, hogy ezentúl is túrázással töltse az életét.
(via BBC)