A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 26 éves karácsondi lakos ellen, aki 2018. április 22-én 20 óra 30 perc körül az ablakot betörve bement egy helyi családi házba, ahonnan édességeket, konzerveket és egyéb élelmiszereket tulajdonított el - írja a police.hu.
A rendőrök három órán belül elfogták L. Csabát, akit előállítottak a rendőrkapitányságra, és őrizetbe vétele mellett kihallgattak, majd előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.
A férfinél a nyomozók megtalálták az ellopott élelmiszerek egy részét, valamint kiderült, hogy az elmúlt időszakban több hasonló bűncselekményt is elkövetett.