Elmaradt Mészáros Lőrinc búcsúbeszéde

politika

Hiába várta a fél magyar sajtó kedd délután, hogy a polgármesterségről lemondott Mészáros Lőrinc beguruljon a felcsúti községházára, a falu irányítása közben milliárdossá váló vállalkozó búcsúbeszédet sem tartott.

Pedig az önkormányzati ülés első pontja az ő lemondásáról szólt. A nélküle csak tanácsalanul ülő képviselők döbbent csendben hallgatták végig, ahogy az új polgármesternek kiszemelt Mészáros László felolvassa a szűkszavúan megírt lemondó nyilatkozatot, és ezzel le is zárult a korszak, ami rövid idő alatt egy stadiont és egy külön kisvasutat is hozott a falunak. 

Mészáros László felolvassa Mészáros Lőrinc lemondó nyilatkozatát
Fotó: botost/444.hu

Mészáros Lőrinc a 2011-es időközi polgármester-választáson lett Felcsút polgármestere, miután a falut addig vezető Varga Györgyöt az adótartozására hivatkozva lemondatták. A lemondatásáról Varga a Magyar Narancsnak azt mondta, hogy a bírói határozat előtt már kifizette a tartozást, de ezt nem vették figyelembe, amikor a képviselő-testület a felmentésétt kérte. Szerinte az állhatott az ügy mögött, hogy nem akart átadni egy 184 millió forintra értékelt sportlétesítményt mindössze 20 millióért a Puskás Akadémiának. 

Fotó: botost/444.hu

Aztán Mészáros Lőrinc polgármestersége alatt megépült a miniszterelnök szomszédságában a Pancho Aréna, amiben majdnem kétszer annyi férőhely van, mint a falu teljes lakossága. 2016-ra pedig 600 milliós uniós támogatásból elkészült a Puskás Akadémia és az Alcsútdobozi arborétumot összekötő kisvasút is. 

Közben az Orbán Viktorral közeli barátságot ápoló polgármester a cégeinek jutó állami megrendelésekből rohamtampóban kezdett el gazdagodni. Tavaly papíron már ő volt az ország ötödik leggazdagabb embere. Mivel a polgármesteri tisztségéről most is azért mondott le, mert a vállalatbirodalmának irányítása mostantól egész embert kíván, várható, hogy még feljebb tornázza magát. Ráadásul így már vagyonnyilatkozatot sem kell tennie.