Elnöke és elnökhelyettese lesz a Jobbiknak

POLITIKA

A Jobbik szombati kongresszusa megszavazta a szabálymódosítást, ami lehetővé teszi, hogy az elnök mellett egy elnökhelyettes is részt vegyen a párt irányításában.

Megtörtént ez a strukturális változás, a jövőben nemcsak egy elnök, hanem hat alelnök irányítja a Jobbikot, hanem elnök, elnökhelyettes és hat alelnök, tehát a társelnöki rendszer az ugye el lett vetve, és helyette egy elnök-elnökhelyettesi koncepció lépett életbe, és ez a küldöttek több mint 82 százalékának egyetértésével, hatalmas többséggel elfogadásra került” – számolt be a szavazásról Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője a Hír Tv-nek.

Az elnökség korábban a társelnöki rendszer bevezetését kezdeményezte, de ez a tagságnak nem tetszett. Az Hír Tv szerint az a legvalószínűbb, hogy Sneider Tamás lesz a pártelnök, Gyöngyösi Márton pedig a helyettes. A személyi kérdésekről a május 12-i tisztújító kongresszuson döntenek. Az elnökségért egyébként Toroczkai László alelnök, Ásotthalom polgármestere is elindult.

Kapcsolódó cikkek