Elköszönt az On the Spottól a köztévé

media

A Duna Médiaszolgáltató Zrt. hétfő este az Országos Sajtószolgálaton keresztül tette közzé, hogy kilenc évad után (az első három évadot a Spektrum csatorna mellett sugározta a Duna) elköszön az On the spot sorozattól és alkotóitól, Cseke Esztertől és S. Takács Andrástól.

A Duna Médiaszolgáltató Zrt. és az MTVA megköszönték a stáb eddigi együttműködését, a közösen létrehozott évadokat, a közös sikereket, amelyekre, mint megrendelők, és mint a sorozatoknak felületet biztosító médiaszolgáltatók mindvégig büszkék voltak.

Cseke Eszter és S. Takács András a Prima Primissima Díj gáláján, 2014 decemberében.
Fotó: MTI Fotó/Kovács Tamás

„Az évek során az On the spot stábja mindvégig saját tematikájuk, saját ötleteik megvalósításán dolgozott, a megrendelő soha semmilyen formában nem korlátozta alkotói szabadságukat. Sőt, igyekezett mind gyártási, mind tartalmi oldalról minden lehetőséget biztosítani. Most, a 10. évad előtt egy korszak lezárul. Az On the spot stábja – szándéka szerint –folytatta volna az együttműködést, a megrendelők azonban idejét látták egy rövidebb-hosszabb szünetnek, aminek remélt eredményeként - esetleges visszatérést követően - ismét közönségcsalogató programmá válhat a Cseke-S. Takács alkotópáros mozija” – írják a közleményben.

A magyar közmédia a dokumentum-sorozatra szánt forrását a következő egy-két évadban egy más tematikájú sorozatra kívánja fordítani, amely elsősorban a közép-, a kelet- és a dél-európai kisebbségek sorsával, élethelyzeteinek és lehetőségeinek bemutatásával foglalkozik.

Az On the spot alkotóinak, Cseke Eszternek és S. Takács Andrásnak sok sikert kívánnak további filmes pályájukon.