Meghalt Ermanno Olmi, A facipő fája rendezője

GYÁSZ

Elhunyt 86 éves korában hétfőn Ermanno Olmi olasz filmrendező, aki A facipő fája című filmjéért 1978-ban elnyerte az Arany Pálma-díjat.

Olmi, aki a rendezés mellett a forgatókönyveit is maga írta, és operatőrként is dolgozott, az észak-olaszországi Asiagóban halt meg. A város polgármestere, Roberto Rigoni bejelentette, hogy a temetése napján gyásznapot tartanak.

Paolo Gentiloni kormányfő és Dario Franceschini kulturális miniszter a rendező költői látásmódját méltatta, amivel az ember és természet, munka és spiritualitás közötti kapcsolatot kutatta.

Olmi neorealista mesterműként számon tartott, A facipő fája című filmje, ami egy lombardiai birtokon játszódik a 19. század végén, 1978-ban elnyerte a cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díját.

Forrás

A szent iszákos legendája című filmje 1988-ban Arany Oroszlán-díjat kapott Velencében, 2008-ban pedig a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-életműdíjával is kitüntette Olmit.

Ermanno Olmi az Arany Oroszlán-életműdíjjal a Velencei Filmfesztiválon 2008. szeptember 5-én.
Fotó: Damien Meyer/AFP

Az utolsó filmje, a Kinő majd a fű a harcmezőkön című háborús dráma 2014-ben készült. A magyar közönség olyan filmjeit láthatta, mint az És jött egy ember, A körülmény, a Zarándokút, Az állás, A fegyverek mestersége, a Dal a bordélyházból és a Száz szög. (MTI)