A rákból kétszer is felépülő brit focista góljával kerülte el csapata a kiesést

sport

A Rochdale középpályása, Joe Thompson a BBC cikke szerint azt mondta, hogy sorsszerű érzés volt meglőni a gólt, amivel a csapata elkerülte a kiesést a harmadosztályból. 

Forrás

Thompson a 69. percben lőtt gólt a Charlton ellen, ezzel 1-0-ára nyert a csapata. Ez volt az első gólja, mióta visszatért a pályára tavaly decemberben. 

A 29 éves játékosnál először 2013-ban diagnosztizálták a Hodgkin-limfóma nevű daganatos betegséget, melyből sikeresek kigyógyult, 2014-re. 2017 márciusában újra megbetegedett, de ismét sikerült leküzdenie a kórt. Decemberben már vissza is térhetett a csapatához, 11 alkalommal lépett eddig pályára.